Közzétéve: 2017. feb. 15. szerda

Negyedik Cseh filmkarnevál, négy helyszínen

cseh_filmkarneval.jpg

Idén negyedik alkalommal és immár négy helyszínen várják a cseh filmek rajongóit a Cseh Filmkarneválra. A kínálat a drámától a dokumentumfilmen keresztül a vígjátékig terjed. 

A Filmkarnevált Petr Václav társadalmi drámája, a cseh határvidéken játszódó Sosem vagyunk egyedül nyitja. A periférián élő emberek sorsával foglalkozó rendező korábbi, Kiút című filmjét két éve szintén a Filmkarnevál keretében mutatták be. Az Én, Olga Hepnarová drámája egy megtörtént esetet dolgoz fel, Olga volt Csehszlovákiában az utolsó halálra ítélt és kivégzett nő. A cseh filmkritikusok ennek a cseh-lengyel-francia-szlovák koprodukcióban készült filmnek és elsőfilmes rendezőinek ítélték a legtöbb elismerést a 2016-os év terméséből. A foci gyakori téma Csehországban is, bár az FC Roma csapata még nem gondolkodik nagyobb stadion építésén, egyelőre az emancipáció és önmaguk elfogadtatásának göröngyös útját járják. Az emancipáció nemek közti mellékhatásait próbálják feltérképezni a Tigris elmélet alkotói, a film főszerepét, a „féktelen tigrist” nem más, mint a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Jiří Bartoška alakítja. A budapesti vetítéssorozatot Jan Hřebejk cseh-szlovák koprodukcióban készült filmje, A tanítónő zárja, melynek története a manipuláció művészetébe avatja be a nézőt. Bár a történet a 80-as években játszódik, a film megtekintése során sokszor érezhetünk párhuzamot az adott kor és napjaink történései között. 

A Toldi mozi vetítéseire jegyek már kaphatók! 

A Cseh Filmkarnevál főtámogatója idén is a Staropramen, a világ első számú prágai söre. Szakmai partnere a Budapest Film mellett a budapesti Toldi mozi, a miskolci Művészetek Háza, Béke Art-mozi, a szegedi Grand Café és a debreceni Apolló mozi.

Filmek és vetítési időpontok / Budapest / Toldi mozi

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Videók

Legnépszerűbb cikkek