Közzétéve: 2017. feb. 8. szerda

Képtechnikusképzés indul a Filmalap támogatásával

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a 21. század filmkészítés egyik legizgalmasabb szakmunkájának képzése indul a HSC Stábiskolában. Február 10-ig lehet jelentkezni.

A Nemzeti Filmalap támogatásával, a gyakornoki program keretében a HSC Stábiskola DIT- digitálisképtechnikus-képzést indít. A DIT (digital imaging technician) a kameracsapatok egyik legfelelősségteljesebb munkáját végzi, a rögzített anyagok kezelését, illetve az operatőr és rendező számára a felvett anyag végső szín és fényvilágának helyszíni fényelését. A képzésre olyan érettségizett fiatalok jelentkezését várják, akik készségszinten kezelik a leggyakrabban alkalmazott képfeldolgozó szoftvereket, e területen szerzett OKJ-s előképzettség előny.

A filmszakmai oktatás várhatóan 2017. február közepén kezdődik és május 30-áig tart. A hétvégenként történő képzést elismert, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező filmes szakemberek tartják, akik többek között olyan szuperprodukciókban dolgoztak, mint Ridley Scott részben hazánkban forgatott alkotása, a Mentőexpedíció.

A képzés teljes árából a jelentkezőnek a Filmalap támogatásával a teljes összeg 20% – át kell kifizetniük, azaz 650.000 Ft helyett 130.000 Ft.-ot. A szervezők garantálják, hogy a hallgatók hazai és nehzetközi produkcióban egyaránt kapnak majd munkát, így a gyakorlati életben is tudják majd alkalmazni az itt megszerzett tudást.

dit.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Videók

Legnépszerűbb cikkek