Közzétéve: 2018. Sze. 27. csütörtök
Egyéb | admin

Karakteres ízjegyek – CineFest tizenötödször

egy_nap_vetites.jpg

Filmfesztiválos beszámolókban hagyományosan a megtekintett filmeket szokás sorra venni, megkísérelve valamiféle közös tematikai nyársra húzni a felhozatalt. A premier előtt elcsíphető hájpok, a potenciális felfedezések és a kínálat minősége nyilván fontosak, kizárólag filmcímekkel teljesen mégsem ragadható meg az adott fesztivál milyensége. Hatványozottan igaz ez a miskolci CineFest esetében, ahová minimum egyszer akkor is érdemes ellátogatni, ha egyáltalán nem hoz lázba minket, hogy néhány nappal vagy héttel a bemutatójuk előtt ingyen nézhetünk ígéretesnek tűnő mozgóképeket. A “CineFest-élmény” mindig több, mint amit az adott program kínál, de hogy mi is ez a bizonyos plusz, az csak szigorúan szubjektív benyomásokkal tapogatható körbe.

“Színes folyadékot üvegben sem lehet bevinni!” – figyelmeztet kedvesen a jegyszedő néni, majd a félhomályos teremben zseblámpával segítenek szabad helyeket találni. A ragacsos löttyöket sújtó tilalom és késők előtt imbolygó segítőkész fénycsóvák elfeledett emlékeket hívnak elő, de a miskolci CineFest fő helyszínén nemcsak a régi mozis hangulatok miatt jó filmeket nézni. Hasonlóan üdítő tapasztalat, hogy csúcsidőben a vetítések az adott filmtől függetlenül teltház-közeliek voltak, igen heterogén közönséggel. Így fordulhatott elő például, hogy egy amerikai pornósztárral operáló szerb sci-fi után a művésznő korai életművét telefonjukon villogtató vidám kamaszok mellett elegáns nyugdíjasok elemezték a férfi és nő közötti kapcsolat fordulópontjait.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek