Közzétéve: 2017. nov. 6. hétfő
Egyéb | admin

Felnőttképzés, innováció.

Szeretne megbízható szakképzett szakembereket, akikre hosszú távon számíthat?
Jelenleg a legtöbb cég, vállalkozás munkaerő problémával küzd, nem talál jó szakembert, így nem tud megfelelően teljesíteni.  Elérkezik az a pillanat, amikor csak úgy tud előre lépni a versenypiacon, ha nem csak infrastruktúráját fejleszti, hanem szakember csapatát is megcélozza képzési támogatásokkal.

Zárkóztassa fel, képezze tovább, meglévő vagy leendő szakembereit.
Utánpótlás jelleggel a megrendelő igényeihez igazodva felzárkoztatunk, átképzünk, továbbképzünk, vizsgáztatunk, és adott munkára felkészítünk szakembereket országosan képző helyeinken vagy cége telephelyén szakma specifikusan, az egyedi igényeknek megfelelően. Felnőttképzési intézményünk tudásgazdálkodása, több mint 10 éves tapasztalatunk megalapozták a hatékony, minőségi, megbízható képzések sikeres megvalósítását.

Továbbá a 2018. képzési tervek elkészítésében is nagy segítséget tudunk nyújtani Önnek, cégének, vállalkozásának. Egy vállalat számára sokat jelenthet a munkatársak szaktudása, felkészültsége, azonban az eredmény megtöbbszöröződik, ha kollektívában, csapatban tudnak gondolkodni, cselekedni. A képzéseink során ennek szellemében képzünk, felzárkoztatunk, átképzünk, továbbképzünk, vizsgáztatunk, és adott munkafolyamatokra készítjük fel a szakembereket az egyéni igényekhez igazodóan. Felnőttképzési intézményünk nyújthat megoldást a fentiekben taglalt problémákra. Keressen bennünket bizalommal. Mi segítünk, hogy erőforrásai magasabb hatékonysággal szolgálják Önt és vállalatát. A kitűzött céljai gyorsabban és mérhetően kerüljenek elérhető közelségbe.

Fülöp HenrikFelnőttképzés

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek