Közzétéve: 2018. aug. 26. vasárnap
Egyéb | admin

Busho 14. – Egy nyár végi rövidet?

banan_700x300.jpg
Augusztus utolsó hetében, idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, mely a tavalyi évben kapta meg az Európai Fesztivál Szövetség kiemelt művészeti fesztivál minősítését, és amelyen a nemzetközi versenyprogram mellett ezúttal is rengeteg kísérőprogram, panorámaszekciók, fesztiválbemutatók és koncertek lesznek.
 

Az ismét közel ezer nevezést regisztrált fesztivál előzsűrije idén Orosz Anna Ida animátor, Vajda Boróka filmkészítő, Végh Vozo Zoltán filmrendező, Rimóczi László forgatókönyvíró és Ördög Zsófia vágó volt. Az általuk kiválasztott 64 rövidfilm versenyez majd a Solide Art által legyártott szobrokért a fesztiválon a filmeket a helyszínen közösen megtekintő két további zsűri előtt. Már több éve filmszakos tanárok és kollégák segítségével verbuválódik a 4 felsőoktatási intézmény delegálásában megszülető Diákzsűri, ahová ezúttal Holdosi Máté (Metropolitan), Mira Zénó (MOME), Vermes Dorka (ELTE) valamint Richolm Orsolya (SZFE) kapott meghívást. A nemzetközi zsűribe ezúttal Rita Capucho portugál filmes szakember, Arya Su Altioklar török rendező, a Kisakes fesztivál igazgatója, és Matteo Pianezzi, szardíniai színész, rendező, alkotóművész kapott meghívást. A magyar zsűritag idén Madarász Isti, forgatókönyvíró, filmrendező lesz és a tizennegyediken tizennegyedszer Wolfgang Leis, állandó zsűritag, a nemzetközi zsűri koordinátora. Ők döntenek majd a fesztiválon kiosztásra kerülő 3 fő-, és 7 kategória díjról valamint az NMHH Médiatanács által felajánlott kétszer 500.000,- forintos különdíjról, melyet a legjobb magyar animációs, illetve fikciós filmnek ítélnek oda. A korábbi évekhez hasonlóan ismét kiosztják a Sziget Kft. által felajánlott hetijegyet forgatási engedéllyel együtt a 2019-as Szigetre. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek