Közzétéve: 2016. máj. 2. hétfő

100 éves a titkos­szolgálatok és a távközlési ipar kooperációja

A brit és az amerikai titkosszolgálatok, valamint a telekommunikációs cégek közötti együttműködés a 20. század elejéig nyúlik vissza.

James Bamford bestselleríró évek óta kutatja ezt a területet és a hamburgi 31. Chaos Communication Congress (31C3) keretében osztotta meg a legfontosabb információkat. A férfi 1982-ben jelentette meg a The Puzzle Palace című könyvét, amely az első olyan kötet volt, amely az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivataláról (NSA) szólt.

Az író elmondta, hogy a mai gyakorlat alapjait a britek rakták le a 20. század elején. A szigetország titkosszolgálatai már akkor hozzáférést szereztek a tengerek mélyén lévő kábelekhez. Nem volt nehéz dolguk, mert a hálózatok állami tulajdonban voltak. Sokkal nehezebb helyzetben volt az NSA elődjének számító, manhattani székhelyű The Black Chamber. Az Amerikai Egyesült Államokban az 1920-as években védték a levéltitkot, így a telekommunikációs vállalatokkal való együttműködés nélkül nem kerülhetett sor semmilyen akcióra.

Herbert Yadley, a hivatal akkori vezetője megkereste a nagy szolgáltatókat és hozzáférést kért tőlük minden hálózathoz. A Western Union vezetői ezt gondolkodás nélkül meg is adták neki, míg a Postal Telegraph Headquarters és egy másik cég bevonta a kérdés megvitatásába a jogászokat. Az első esztendő végére sikerült az összes vállalatot meggyőzni az együttműködésről.

Bamford hozzátette, hogy 1929-ben – az erősödő adatvédelmi aggályok miatt – megszüntették a The Black Chambert, de a második világháborúban újra létrehozták, majd az 1940-es évek közepén megint megszüntették. A távközlési ágazattal való kooperáció ötlete ugyanakkor megmaradt. Preston Corderman, az amerikai hadsereg biztonsági ügynökségének (ASA) vezetője próbált egyeztetni a cégekkel, de az AT&T például nemes egyszerűséggel kidobta, amikor előhozakodott az elképzeléssel. A Western Union viszont megint segítőkésznek bizonyult, de az RCA-hoz hasonlóan ezúttal kikötötte, hogy az igazságügyi minisztérium felügyelje a projektet. Így végül mégis az AT&T -t keresték meg, amely beadta a derekát.

A szépen lassan felépített NSA először New Yorkban alakított ki egy titkos irodát és a munkatársai minden egyes nap éjfél után jelentek meg a távközlési cégek akkori központjaiban. Mindig a hátsó ajtókon keresztül érkeztek és azokon át is távoztak, összegyűjtötték az addig keletkező táviratokat és a telefonbeszélgetésekről készült feljegyzéseket, majd lemásolták azokat és az eredeti felvételeket még a reggeli műszakkezdés előtt visszajuttatták a központokba. Az összes így megszerzett adat egy számítógépbe került, amelynek a segítségével – bírói engedély nélkül – lehetett például neveket és különböző tartalmakat keresni.

Azonban elsősorban az RCA továbbra is írásos engedélyt kért. Harry S. Truman elnöksége idején Dwight D. Eisenhower tábornok eljuttatott ugyan egy dokumentumot a társasághoz, de az nem felelt meg a menedzsmentnek. James Forrestal akkori védelmi miniszter szóban arról biztosította az RCA vezetőit, hogy minden a legnagyobb rendben van. Később a telekommunikációs szolgáltatók kaptak egy memorandumot, amelyet Truman készített elő, de csak Tom Clark igazságügyi miniszter látott el a kézjegyével.

1975-ben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának Church-bizottsága először foglalkozott a titkosszolgálatokkal. Bamford korábban az NSA egyik Puerto Ricóban lévő állomásán dolgozott, s szem- és fültanúja volt annak, hogy lehallgatták amerikai állampolgárok telefonbeszélgetéseit. A Minaret nevű programban olyan állítólagos terroristákkal foglalkoztak, mint Jane Fonda, Muhammed Ali vagy Martin Luther King. A férfi tájékoztatta az általa tapasztalt dolgokról Frank Church bizottsági elnököt. A szavait számos más NSA-dolgozó is alátámasztotta. Bella Abzug képviselő pedig a távközlési óriások vezetőit bírálta, amiért azok kiadták a “célszemélyek” listáit. Hiába próbálta mindezt megakadályozni Donald Rumsfeld és Dick Cheney, a botrányt nem lehetett kerülni.

Jelzés értékű, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium 1976-ban elkészítette az NSA bűnügyi aktáját, amelyben többek között az is szerepelt, hogy az egész hivatal ugyanolyan bűnözői szervezet, mint a maffia. Bamford a tapasztalatairól nemrég a The Intercept online magazinnak is beszámolt, most pedig azt szorgalmazta, hogy átfogó büntetőjogi vizsgálat induljon az NSA és a CIA ellen. A Church-bizottság eljárásával ellentétben viszont az esetleges bűnösöknek bíróság elé is kellene állniuk és börtönbe vonulniuk.

forrás: www.heise.de, sg.hu

Kontrollblog – Amiről hallgat a nagyvilág

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek